Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Tisztújítást tart vasárnap a legnagyobb hazai zsidó egyház.
***
Grósz Andor kecskeméti orvosprofesszor, a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány (HDKE)alapítvány elnöke személyében új elnököt választott magának a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, azaz a Mazsihisz. A szövetség Facebook-oldala szerint a vasárnapi tisztújító közgyűlésen az új elnök arról beszélt, békét és a nyugalmat szeretne elhozni a Mazsihisz életében. Ugyanakkor hozzátette, a szövetség ne politikával, hanem a szervezet vallási építésével foglalkozzon, továbbá „abba kell hagyni az ellenségeskedést, és közös úton kell elindulni a sikerért”.
Heisler az elmúlt időszakban kemény nyilatkozatokkal „fordult rá” a mostani hétvégére, Budaházy György köztársasági elnöki kegyelme miatt a kormányt, a MAOIH tisztújítása miatt a Köves Slomó nevével fémjelzett Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget (EMIH) támadta be. Komoly nyilatkozatháború alakult ki, s a távozó elnök egyértelművé tette: az EMIH-et a kormány által favorizált zsidó egyháznak tartja, ami bekebelez másokat. Utalt arra, ha rosszul dönt, ez lehet a sorsa a Mazsihisznek, aminek a kormánnyal szembeni függetlenségét szerinte továbbra is fenn kell tartania.
Az előzményekről ITT olvashat részletesebben!
Saját érdemeit soroló, a tisztújítás elé írt búcsúüzenetében sorra vette, nagyjából mikre büszke: „Több mint hetven holokauszt-emlékbeszéd. Kezdetben emlékezetpolitikai viták: Szabadság téri emlékmű; székesfehérvári Hóman-szobor; Páva utcai Donáth-szobor; Wass-, Nyirő-, Tormay- és Horthy kultusz; idegenrendészeti eljárás… Igen, csak címszavakat írok, hiszen mi félszavakból is értjük egymást. Lovagkereszt-kitüntetés… Megkapni, aztán visszaadni.
A Sorsok Háza sorstalansága; a Rumbach utcai zsinagóga megmentése; temetőrendezési projektek; zsinagógafelújítások határon innen és túl; a Szeretetkórház megújulása, infrastruktúra-fejlesztés, mindez kormányzati kooperációban. A szociális rendszerünk fejlesztése; a másodgeneráció támogatása; a JadbeJad program; krízismenedzsment alakítása, küzdelem a covid elleni világjárványban; küzdelem a menekültek megmentéséért a szomszédunkban zajló háborúban.”
Majd megemlítette a nemzetközi kapcsolatok erősítését, állami vezetőket, akivel Mazsihisz-elnökként egyeztetett, a Soros-kampány elleni kiállást – nem említve, hogy ezt Benjamin Netanjahu izraeli államfő és Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében tette –, illetve a Chabad (azaz az EMIH) térfoglalásának visszaszorítását. Röviden megemlítette a botrányosra sikerült széderestet is, amin a
Amire Heisler nem igazán tért ki, s amivel igen sokat és sokan támadták, az maga a hitélet alakulása, pontosabban visszaszorulása.
Egy interjúban a leköszönő elnök elárulta, bár mindkét jelöltet alkalmasnak tartja, személyesen Nógrádi Péter ügyvédet támogatja, forrásaink szerint is ő számított volna a „heisleri”, a kormánnyal szemben számos ügyben tengelyt akasztó, a „világra nyitott zsidóságot” hangoztató irányvonal továbbvivőjének. Megyeri Jonatán, a Neokohn főszerkesztője a tisztújítás előtt egy írását azzal zárta, Grósz Andor megválasztásában bízva csak remélni meri, hogy „olyan elnök fog a Mazsihisz élére kerülni, aki az állandó konfrontációtól megszabadítja a zsidó közéletet”.
Az Index beszámolója szerint Grósz Andor Szentpéterváron diplomázott repülőorvostanból, 2005–2007 között a Magyar Honvédség Kecskeméti Repülőkórház főigazgatójaként, majd 2007–2011-ig a Honvédelmi Minisztérium Állami Egészségügyi Központ katonai főigazgató-helyetteseként dolgozott. 2011–2012-ben a Kecskeméti Repülőorvosi Alkalmasságvizsgáló és Kutató Intézet Igazgatója volt. 2014-től Lázár János Miniszterelnökséget vezető akkori miniszter főtanácsadója, a Mazsihisz elnökségi tagja és a kecskeméti zsidó hitközség meghatározó szereplője volt.
Nyitóképünkön Grósz Andor: MTI/Balogh Zoltán
***